Édes Tolsztojom jól kitolt velem. Semmi mással nem tudtam foglalkozni tisztességgel, amíg a regény végére nem értem. Ami két hétbe is beletelt. Na szép. Lelkiismeretfurdalásom is volt rendesen! Mint mindig, mikor belelendülök az olvasásba. Ilyenkor ködben élek, reggeltől estig furcsa szemszögből nézem a dolgokat. Jó volt már kikerülni ebből, másrészt viszont szívesen éltem volna még éveket Kittyvel és Levinnel pár száz oldalon át. Bosszantó ez a Tolsztoj. Biztos tudta, hogy emberek millióit fogja napokra a könyve mellé láncolni és előre röhögött a markába. Több mint bosszantó.
Azóta ez a kedvenc könyvem. Eddig szintén tőle az Ivan Iljics halála volt. Tudom, hogy röhejes, de így van! Kötelező volt középsuliban. Emlékszem, a nagyszüleimhez mentünk épp látogatóba, én meg még az autóban is azt olvastam, mert már csak pár oldal volt hátra. Mikor megérkeztünk, még kettő. Apu rámparancsolt, hogy tegyem már le, de egyszerűen nem tudtam. Ő bement, én meg pár perc múlva követtem, mikor a könyv végére értem. Hogy mit gondolhattak a drága nagyiék! De olyan aranyosan voltak, hogy nekem nem mondtak semmit.
Szóval átpártoltam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: