Aki valaha is a legjobban szeretett, a nagyapám volt. Édesanyám halála után. Nem tudom, Anyu mennyire szeretett. Gondolom nagyon. Ő napsugár volt, az én édes napsugaram. Sosem felejtem és sosem enyhül a hiánya. Nagyapám felém irányuló szeretetét nagymamám is érezte. Neheztelt rám érte. És azért is, mert úgy gondolta, édesanyám miattam halt meg. Miattam lett beteg. Méhnyakrákja volt, ami évekig rágta belülről, elviselhetetlen fájdalmat okozva. Hallottam egyszer, mikor a konyhában mesélt egy vagy két ismerősnek, akik érdeklődtek, hogy van, azt mondta, az orvosok nem tudják pontosan, mi a baj, a harmadik család utáni szövődmény lehet. Hallgatás. Nem értettem nagyon sokáig, hogy a család szó a gyermeket jelenti, a harmadik család pedig engem. Azaz az én születésem után lett Anyu beteg, én vagyok az oka…. Ha nem születtem volna meg, nem lett volna beteg, nem szenvedett volna éveken keresztül és nem halt volna meg? Tudom ennyi év után, illetve csak remélem, nem miattam halt meg. Mondjuk úgy inkább, nem csak miattam. De! Ha tényleg én voltam az ok, ne haragudj Édesanyám! Ha tehetném, ha tehettem volna, inkább nem születtem volna meg, hogy Neked ne kelljen átélni azt a sok rosszat, a poklot. Könyörgöm, ne haragudj, nagyon szeretlek!!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: