Sokszor volt, hogy apám rám szólt, túl sokáig tusolok. Mondjuk egy órája? – a képzeletében. És a képzeletében más is volt. Egyszer, kétszer, párszor előfordult,hogy bejött utánam a fürdőszobába, mikor zuhanyoztam, elhúzta a függönyt, aztán csak bámult és vigyorgott. Ilyenkor nem volt rám mérges, hogy sokáig folyatom a vizet. Hagyjál már!!! – mondtam, ő mint aki nem hall. Próbáltam behúzni a függönyt, ő nem engedte. Másodszor vagy harmadszor fordult elő, mikor szóltam nevelőanyámnak. Mosogatott éppen. Feldúltan mondtam el, mi történt. Ő csak vállat vont. Később még egyszer kértem, csináljon valamit. A válasz ugyanaz volt. Semmi.
Szar helyzet. El kell fogadni. Mint mindig. Ki segít nekem? Senki. Mint mindig. Mint soha. Egyedül vagyok. Nem áll ki mellettem senki. Miért is állna? Én is senki vagyok. Víz alá nyomva. Folyamatosan. Hiába kapálózok. Csak nyomnak lefele. Levegő után kapkodok. Erről szól az életem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: